3. rész

Sziasztook! :)
Bocsánat a késésért, de most már itt vagyunk a 3. résszel! Reméljük tetszeni fog Nektek! Jó olvasást :* Dana, Bius xx 

Mivel már nem volt időm felöltözni köntösben nyitottam ajtót. Mikor megláttam ki az, teljesen ledöbbentem, és szerintem ez neki is feltűnt.
- Te meg mit keresel itt ilyenkor? - kérdeztem az előttem ácsorgó személytől...

- Muszáj beszélnem veled. - rontott be a lakásba anélkül, hogy beengedtem volna.
- Mégis mi olyan fontos, hogy ilyen későn személyesen keresel fel? - tettem fel a kérdést értetlenül, majd gyorsan a ruháimért nyúltam, hogy felöltözhessek. - Ha annyira sürgős, akkor ma az étteremben is szólhattál volna róla. De helyette inkább csak gúnyolódtál amiért olyan sokat voltam Stibivel. - vágtam az arcába.

- Ó, már becézed is? Hát gratulálok Lili, azt hittem ennél okosabb vagy. Tévedtem. - szemei szinte szikrákat szórtak. Nem értettem mi ez a hirtelen felindulás Eriknél. 
- Inkább térjünk rá arra, amiért most idejöttél. Először is, megkínálhatlak valamivel? - kérdeztem tőle nyugodt hangnemben. 
- Egy kávét elfogadok. - ült le az ágyra, én pedig a ruháimmal együtt kimentem a konyhába kávéért, és ha már volt egy kis időm fel is öltöztem. 
- Itt is vagyok. Tessék. - nyomtam kezébe a csészét. - Vigyázz, mert forró! - figyelmeztettem, de kicsit későn, ugyanis sziszegett egyet.
- Na, akkor kezdjünk bele.. Igazából nem kell messzire menni, hogy megtudd, miért is vagyok itt. Szerintem sejted. Okos lány vagy. - szemeit mélyen az enyémbe fúrta. - Ugyanmár.. Te is tudod, hogy bármi is alakul közted és Zoli között, az nem fog sokáig tartani. Alig van itthon, folyton utazik. Ráadásul elég híres, rengeteg lány veszi körül őt nap mint nap. Melyik férfi állna ellen, ha felajánlkoznak neki? - nevetett fel, bizonyára ezt magából kiindulva állapította meg.
- Figyelj, Erik. Ma ismerkedtünk meg, és csak beszélgettünk. Semmi nem történt köztünk. Ha pedig lesz is valami, ahhoz sincs semmi közöd. Felnőtt vagyok, tudom mit csinálok és azt hiszem, nem te leszel az, akitől ebben az ügyben tanácsot kérek. - mondtam feszültem. - Ez volt az a halaszthatatlan megbeszélnivaló? Mert akkor már mehetsz is.. - álltam fel az ágyról, és elindultam az ajtó felé. - A focis dolgokról szívesen beszélgetek veled, mert az edzőm vagy, de úgy tudom ez a szerep nem hat ki a magánéletemre. 
Kávéját otthagyva megindult az ajtó felé, és egy gonosz mosolyt rám villantva becsapta maga után az ajtót. 
Mikor már pár perce teljesen egyedül voltam a lakásban feleszméltem, mert mióta Erik elment csak az ajtót bámultam. Mégis mi a fene volt ez? - gondoltam magamban. Teljesen lesokkolt ez a látogatás. 
Próbáltam elhessegetni a történteket és leültem a tv elé, mintha mi sem történt volna. Csakhogy ez nem volt olyan egyszerű, ahogy elképzeltem. Kattogott az agyam, meg akartam tudni, miért volt annyira fontos számára, hogy még ma közölje ezt velem. Egyszerűen nem értettem. Reméltem, hogy másnap minden világosabb lesz.
Reggel, mikor felébredtem rögtön a telefonomért nyúltam, arra várva, hogy meglátok egy üzenetet, amit tegnap este óta várok. De nem érkezett semmi. 
Csalódottan kikeltem az ágyból, majd elkészítettem a reggelimet, gyorsan összekészültem és elkezdődött a szokásos napom. Először az edzőteremben voltam, csak most a gyerekek nélkül. Helyettük egy lány jött hozzám edzésre. 
2 óra múlva már a kávézóban voltam és Renivel beszélgettem a tegnapról. 
- Szóóóval akkor tetszik neked Zoli? - vonta le a következtetést miután elmeséltem neki mindent. 
- Még nem tudom. Az biztos, hogy nagy hatással van rám. És azok a kék szemek. - ámuldoztam neki továbbra is, és szinte nem ismertem magamra. Teljesen úgy viselkedtem, mint egy óvodás. 
- Remélem hamarosan személyesen is láthatom. - kacsintott rám a legjobb barátnőm, s ekkor hirtelen kinyílt az ajtó és belépett egy újabb vendég. 
- Sziasztok! Egy americanot kérek. - nézett rám, én pedig meglepetten álltam ott előtte.
- Nem gondoltam, hogy ilyen hamar találkozunk. - hagytam figyelmen kívül rendelését. Ez a kijelentésem elég furán hangozhatott, ugyanis az eddigi mosoly eltűnt az arcáról. - Jajj ne haragudj, nem úgy értettem. Illetve nem rossz értelemben. Csak nagyon megleptél. Örülök, hogy itt vagy. - makogtam zavartan. 
- Én is örülök, hogy láthatlak. Nagyon jól áll neked ez a munka. - mondta kedvesen. 
- Te vagy az, Stibi? Úgy örülök, hogy ilyen hamar megismerhetlek. Már sokat hallottam rólad. - vette kezelésbe azonnal Reni, én pedig úgy éreztem mindjárt elsüllyedek. Gyorsan megböktem az oldalát, és reméltem veszi az adást. - Jól van már Lili, nyugi, nem járatlak le. - ekkor már az arcom is égni kezdett. Jól kezdődik. 
- Megcsinálod a kávét? - kérdeztem tőle, fejemmel pedig mutattam, hogy menjen már.
- Jó-jó, persze, megyek. - indult el, de nem tudott csendben otthagyni. - Még beszélünk. - kacsintott Zolira.
- Ne haragudj rá, kicsit nagy a szája. - kértem tőle elnézést, majd elnevettem magam.
- Csak nem ő a legjobb barátnőd? - nevetett ő is.
- De, ő. - néztem mosolyogva Reni után, aki már magához is vett egy papírpoharat, hogy elkészíthesse benne a kávét.
- Gondolom mivel dolgozol, így nem ihatsz meg velem egy kávét, de mit szólnál, ha legközelebb már együtt innánk valamit? - kérdezte meg hirtelen, ami miatt egy pillanatig levegőt is elfelejtettem venni.
- Öööm.. Oké. Miért is ne? - nevettem fel zavaromban, s hirtelen egy hajtincsem kezdtem csavargatni.
- Mikor vagy szabadnapos? - érdeklődött még mindig mosolyogva.
- Szerda és péntek. De nem lenne gond, ha máshova mennénk? Nem szeretnék közönséget. - böktem a fejemmel barátnőm felé, aki már be is fejezte a kávé elkészítését és épp felénk tartott.
- Rendben. Akkor majd felhívlak és megbeszéljük. - kacsintott rám.
- Parancsolj, egy americano. - nyomta a kezébe Reni a még szinte forró kávét.

- Köszi. Mennyi lesz? - nyúlt hátra pénztárcájáért Stibi.
- 650 Ft. - ütöttem be a pénztárgépbe, majd letéptem a blokkot és felé nyújtottam.
- Nem kérek vissza. Köszi. - nyomott a markomba egy papírpénzt.
- Köszi a vásárlást. Gyere máskor is! - támaszkodott meg mellettem a pulton barátnőm.
- Nagyon szívesen. Na, sziasztok! Lili majd beszélünk. - nézett mélyen a szemembe utoljára, majd mielőtt elhagyta a kis üzletet rám mosolygott.
Már legalább három perce elhagyta a kávézót, én pedig még mindig az ajtót bámultam. Reni rángatott vissza a valóságba azzal, hogy folyamatosan a karomat rángatta és kérdezgetett.
- Mi az, hogy majd beszéltek? Lili! Hahó! Föld hívja Lilit! Mi a fene van? - hadarta folyamatosan, és szerintem annyi energia szabadult fel benne, hogy egy maratont is képes lett volna lefutni.
- Állj le! Nyugi. - nevettem fel izgatottságán.
- Belehalok, hogy nem avatsz be a pasiügyeidbe. - biggyesztette le a száját.
- Még csak most ismerkedünk Reni. Megbeszéltük, hogy felhív és majd elmegyünk valahová. - árultam el neki a "titkot", aminek elhallgatása az elmúlt percek alatt kínozta.
- Oké. Meló után irány vásárolni. Olyan dögös leszel azon a randin, hogy Stieber tetől talpig vigyázzba vágja magát, mindenféle értelemben. - tervezgetett barátnőm, s a mondata perverzségén felháborodtam.
- Renáta! - emlékeztettem, hogy fogja vissza magát.
- Most mi van? - tette az ártatlant.
- Semmi Reni, semmi. - forgattam meg a szemem, majd odafordultam az éppen érkező vendéghez.
A műszakunk további része nyugisan, és viszonylag gyorsan telt el. 
- Na, készen állsz babám? - csapta be a szekrényajtaját Reni miután elkészült.
- Most komolyan képes vagy még a plázába is elrángatni? - néztem rá fájdalmas arccal.
- Lilikém, ha a szerelmi életedről van szó, nem ismerek akadályt. Indulás! - karolt belém és maga után húzva elindultunk.
Hétköznap estéhez képest egész sokan lézengtek a kétszintes épületben. Sorra kerülgettek ki minket az emberek, ugyanis barátnőmet teljesen lekötötte a szerelmi életem kivesézése, és folyamatosan tervezgetett, hogy mi is fog történni köztem és Stibi között. Elértünk a kedvenc üzletünkhöz, Reni pedig azonnal belefogott a keresésbe. A karomra dobált egy csomó ruhadarabot. Volt köztük szoknya, top, haspóló, rövidnadrág, sőt még egész ruhák is landoltak a kupacban.
A hajamba túrva bámultam a Reni által válogatott ruhákat, amikor is megakadt egy darabon a szemem. Piros, egész ruha, semmi minta vagy fura szabás, csak két cipzár díszként a csípő résznél.
- Hmm. Ez nem is rossz. - motyogtam és reméltem senki nem hallja, hogy magamban beszélek a próbafülkében. Lekapkodtam magamról a ruháim és belebújtam a szoknyába, igaz a cipzárral adódott egy kis gondom, de megoldottam egyedül. Épp a tükörben nézegettem magam, tetszett a ruha rajtam is, ami ritka, de Reni hangja félbeszakított.
- Remek választás. Itt a cipő hozzá! - kukucskált be felülről lábujjhegyen állva, majd meglóbált egy pár fekete magassarkú szandált, ami azonnal megtetszett.
Miután kifizettük a cipőt és a ruhát úgy döntöttünk, ideje ennünk is valamit. Hamar sorra kerültünk, mivel már elég késő volt ahhoz, hogy zsúfoltig tele legyen a pláza.
- Na, szóval a terv a következő. - kezdett bele, miközben lepakoltunk egy asztalra.
- Már bocsi, de milyen terv? - néztem rá mindkét szemöldökömet a magasba emelve.
- Hát, amivel meghódítod Stiebert. - felelte felháborodva, mintha ez olyan egyértelmű lenne.
- Ajj már, Reni! Ez így is elég kínos, hogy olyan randira vásárolok, amit még csak meg sem beszéltünk. - temettem tenyerembe az arcom.
- Le merem fogadni, hogy még ma este felhív. - magyarázott teli szájjal, és pont miután befejezte a mondatot megcsörrent a telefonom. - Na, ki az? - szívott be a szájába egy adag tésztát.
Ahogy a kijelzőre néztem teljesen lefagytam, ugyanis a hívó nem más volt, mint az épp szóban forgó Zoli.
- S-stibi az. - motyogtam valami válaszképp.
- Akkor meg mi az istenre vársz? Vedd már fel! - csapott egy erőteljeset az asztalra.
- Oké, nyugi! - fújtam ki a levegőt, amit eddig visszatartottam, majd elhúztam a kijelzőn a zöld gombot.
- Szia Lili! - szólt bele édes hangon Zoli.
- Szia! Mi újság? - kérdeztem, hogy oldjam a bennem felgyülemlett idegességet.
- Nincs semmi különös. Csak gondoltam felhívlak, hogy egyeztessük a találkát. - mesélte boldogan.
- Ó! Nos, ennek örülök. - zavaromban egy hajtincsem tekergettem, aminek láttán Reni majd kipukkadt a nevetését visszatartva.
- Szóval arra gondoltam, elmehetnénk ebédelni pénteken. - javasolta, nekem pedig a torkomba ugrott a szívem.
- É-én nem bánom. - makogtam, és reméltem hogy nem hallotta meg a hangom remegését.
- Remek! Akkor mit szólnál, ha a kávézóval szemben lévő parknál találkoznák negyed egy körül? - hangja olyan lelkes volt, hogy akaratlanul is elmosolyodtam.
- Ott leszek! - ígértem meg hasonlóan lelkesen.
- Én pedig várni foglak! De most mennem kell. Hamarosan látlak. Szia. - búcsúzott el.
- Igen, hamarosan. Puszi. - majd hallottam, hogy kinyomott, így én is letettem.

- "Puszi!" - nyekeregte barátnőm velem szemben, és még csücsörített is.
- Na együnk, mert farkaséhes vagyok. - tereltem el a témát, bár Renit ismerve kétlem, hogy annyiban hagyná. 
- Ugye, hogy megmondtam? - kacsintott fülig érő szájjal. 
- Mmm.. Imádom a spagettit. - hagytam figyelmen kívül előző kérdését.
- Attól még, hogy úgy teszel mintha meg sem szólaltam volna, nem fogom abbahagyni. - figyelmeztetett, én pedig kinéztem az étlap mögül, felvillantottam egy gúnyos mosolyt, és mivel tudtam, hogy úgyse fejezi be, hozzákezdtem.
- Igen, megmondtad, és igen, az időpont miatt hívott. Péntekre beszéltük meg, negyed egykor találkozunk a kávézóval szembeni parkban, szóval tudsz majd kukkolni. - erre erősen felcsillant a szeme. 
- Már most bírom ezt a Stiebert. - kacagott hangosan. 
A kései ebéd után elhagytuk a plázát és hazafelé indultunk. Útközben pedig folyton a péntek járt az eszemben. Szeretném, ha jól sikerülne, ugyanakkor izgulok is, mert most leszünk először kettesben. 
- Ezt nem hiszem el. - sziszegte Reni.
- Mi a baj? - mosolyogtam rá.
- Ne nézz balra, oké? - kérlelt, de én képtelen voltam engedelmeskedni neki, a kíváncsiságom az egyik legnagyobb hibám, így odafordultam. 
- Ó te jóságos ég! - mondtam elkerekedett szemekkel, és magam sem hittem el, hogy így látom Őt...