Sziasztok drága olvasók! :)
Bocsánat a várakoztatásért, kicsit később hoztuk meg a részt, mint terveztük, de itt vagyunk és reméljük örömmel olvassátok majd! :)
Dana, Bius xx
- Ne nézz balra, oké? - kérlelt, de én képtelen voltam engedelmeskedni neki, a kíváncsiságom az egyik legnagyobb hibám, így odafordultam.
- Ó te jóságos ég! - mondtam elkerekedett szemekkel, és magam sem hittem el, hogy így látom Őt...
A pláza bejáratánál az exem szerencsétlenkedett egy babakocsival, karjaiban pedig egy kisfiú ordított torkaszakadtából. Nos, igen, Krisszel azért szakítottunk, mert kiderült, hogy volt barátnője teherbe esett tőle. Nem voltam hajlandó ezzel a tudattal együtt élni, és még a kapcsolatunk sem volt olyan komoly, hogy mély depresszióba süllyedtem volna a szakítástól.
- Még most is alig hiszem el, hogy ez a gyerek apa. Még ő maga is egy éretlen srác. - tűnődött mellettem Reni.
- Ahhoz elég érett volt, hogy teherbe ejtsen egy lányt. - vigyorogtam rá, és elindultam Kriszék irányába, magam után húzva barátnőmet is.
- Lili? - nézett rám kerek szemekkel volt barátom mikor eléjük értünk.
- Hali apuka. - mosolyogtam rá kedvesen.
- Hé Krisztián, a fiad ennyire utál vagy csak ilyen antiszoc? - hallottam meg barátnőm cinikus hangját mögülem.
- Reni? Öröm téged látni, mint mindig. - mosolygott rá Krisz erőltetetten.
- Hogy hívjak a nagyfiút? - léptem oda a kissráchoz, aki ettől kicsit megszeppent és csendben maradt.
- Beni. Most két éves. - mosolygott fiára a büszke apuka.
- Helló, Beni! - csikiztem meg a pofiját a kicsinek.
- Na és hol van Beni anyukája? - érdeklődött barátnőm.
- Hát.... mi már nem vagyunk együtt. - Krisz hangja elég sejtelmes volt.
- Ugye nem hagyta itt a saját fiát? - döbbent le Reni.
- Ez most komoly? - néztem fel Krisztiánra én is elkerekedett szemekkel.
- Hé Reni! Elvinnéd Benit egy gombóc fagyira? - néztem barátnőm szemeibe segítségkérőn. Láttam rajta, hogy ellenzi a dolgot, de mivel a legjobb barátnőm, végül mégis segített.
- Na gyere nagyfiú, kenjük össze a szép pofikád egy kis fagyival. - vette át Reni a kicsit Krisztől, aki meglepő módon egy szó nélkül vele tartott.
Mikor kellő távolságba kerültek, Krisszel leültünk az egyik közeli padra.
- Mi történt? - kérdeztem tényleg olyan kedvesen, ahogy csak tudtam.
- Nem kért az anyaságból. Túl fiatalnak érezte magát ehhez. - kezdett bele a mesélésbe, az arca tele volt fájdalommal. - Tudod ezt még meg is érteném. De akkor sem kellett volna elhagynia a fiát. Beni tényleg jófej kissrác. - mosolyodott el kisfia gondolatára.
Kezeimet az ölébe ejtett ujjaira tettem, mire felém kapta a tekintetét.
- Tudod, még most is sokat gondolkozok azon, mi lett volna ha akkor együtt maradunk mi ketten. Mikor megszületett Beni, rá egy hónapra Anna elhagyott minket. Először azt sem tudtam mit kezdek majd. Azután munkát találtam, és sokat gondoltam rád. Számtalan el nem küldött levelet írtam neked, de végül túl gyáva voltam ahhoz, hogy eljuttassam hozzád. Szerettem volna, ha velem együtt elfogadod a fiamat, és egy családként folytathattuk volna. Persze ezt ne vedd tolakodásnak vagy nyomulásnak. Már beletörődtem, elfogadtam. - mondta kicsit elkeseredve, közben mégis mosolygott.
Hirtelen nem tudtam mit válaszolni, csak visszamosolyogtam rá. Jól estek a szavai, nem tudtam haragudni rá. Inkább hálás voltam amiért elmondta az érzéseit. És megértettem, milyen nehéz lehetett neki ilyen fiatalon egyedül felnevelni egy kisfiút. Ugyanis az anyukája még kiskorában meghalt, az apukájával pedig mielőtt velem összejött nagyon durván összeveszett. Ezek szerint azóta sem tartják a kapcsolatot.
- Na és veled miújság? Focizol még azóta is? - törte meg újra ő a csendet. Észre sem vettem, hogy ennyire elgondolkoztam.
- Igen, és képzeld pár napja az edzőnk, Erik elintézett a Magyar Válogatottal egy edzőmeccset. - újságoltam lelkesen, közben Stibire gondolva. Vajon elmondjam neki kivel fogok randizni pénteken?
- És ki nyert? - nevetett fel, és bár tudta a választ, azért feltette a kérdést.
- Természetesen ők, pedig sokkal lazábban játszottak mint az EB-n. Gondolom nem akarták szétrúgni a seggünket. - nevettem fel. - És rúgtam egy gólt is nekik! - büszkélkedtem.
- Hűha, akkor tényleg nagyon visszafoghatták magukat. - oltott be, mire mindketten jóízűen
felnevettünk. Kicsit oldalba böktem, majd újra megszólalt. - Jól van na, tudom mennyire tehetséges vagy.
Olyan gyorsan elrepült az idő, hogy Reni és Beni már meg is érkeztek.
- Te tényleg nagyon komolyan vetted azt, hogy a fiamnak ki kell kenni az arcát fagyival. - nevetett fel Krisz, majd elővett egy törlőkendőt és elkezdte Beni száját törölgetni.
- Én sosem hazudtolom meg magam. - nézett rám legjobb barátnőm, én pedig hevesen bólogattam. Ez már biztos.
- Apuszi! - szólalt meg hirtelen egy vékonyka hang.
- Tessék Beni! - törölte meg Krisz a kicsi apró ujjait, ami szintén tiszta csoki volt.
- Jenyi hojnap is elvisz fadizni? - nézett hatalmas csillogó szemekkel a kisfiú hol édesapjára, hol pedig Reni barátnőmre.
- Hát kishaver ez nem csak rajtam múlik. - borzolta meg tejföl szőke haját Krisz, majd Renire nézett.
- Hát fagyit nem ígérhetek, de mit szólnál ha eljönnél hozzám és Lilihez valamelyik nap a munkahelyünkre, ahol isteni sütik vannak? - guggolt le barátnőm a kisfiú elé.
- Hűű. Jendben. Medek. - tapsikolt örömében Beni.
- Feltett szándékodban áll felhízlalni a gyerekem, Antal? - nézett fél szemmel barátnőmre Krisztián.
- Ne már Bartók! Egy kis sütitől még nem fog felfúvódni. - lökte meg a vállát.
- Jól van, legyen. Még mindig a Freiben vagytok? - nézett rám a fiatal apuka, miközben felállt.
- Ott bizony. - mosolyogtam rá.
- Oké, akkor valamelyik nap beugrunk. Na gyere kishaver. - emelte fel Benit és berakta a babakocsiba. - Jó volt látni, Lili. - mosolygott rám. - Neked is örültem Antal. - villantott egy "kedves" mosolyt Renire is.
- Szintúgy, Bartók. - biccentett egyet fejével barátnőm, majd lehajolt Benihez. - Majd találkozunk kicsi Ben. - kacsintott a kisfiúra, aki hangosan felnevetett.
- Na sziasztok! - intett egy utolsót Krisz, majd végleg otthagytak minket.
- Hát sosem hittem volna, hogy Bartók Krisztián ilyen remek apa lesz. - nézett utánuk barátnőm.
- Hogy őszinte legyek, én sem. De azok után amilyen gyerekkora volt, nem csoda, ha azt szeretné, hogy a fiának mindene meglegyen. - indultam el, Reni pedig követett.
- A kissrác gyerekkora már így sem lesz teljes. - szomorodott el barátnőm.
- Anna egy idióta, hogy itthagyta őket. - fújtattam.
- Talán Krisz talál egyszer valakit, aki bizonyos szinten pótolni tudja majd az anyját. - Reni hangja tele volt reménnyel, tényleg jót akart Beninek, és bizonyos szinten Krisznek is, még ha ezt nem is ismerte be.
Az út további részében csendesen sétáltunk, mindkettőnket megérintett Beni esete. Sosem értettem a nőket, akik képesek elhagyni a gyereküket. Egy gyereknek a legnagyobb szüksége az édesanyjára van. Saját magamról tudom, hogy kész idegroncs lennék anyu nélkül.
- Te, Lili! - szakított ki gondolataimból barátnőm.
- Igen? - néztem rá érdeklődően.
- Van otthon óvszered? - kérdezte higgadtan, hangjában nyoma sem volt a tréfának.
- Mi van? - emeltem fel a hangom döbbenetemben.
- Tudod, Bartók láttán eszembe jutott, hogy ő volt az utolsó pasid. És mióta szakítottatok senkivel sem voltál, arról tudnék. Szóval nem nagyon volt szükséged rá, de most majd kelleni fog. - magyarázta és még mindig teljesen komoly volt. Nem számított, hogy épp a szexuális életemen morfondírozott ezidáig.
- Reni, tisztában vagy vele, hogy most miről beszélsz? - torpantam meg hirtelen.
- Teljesen. Két éve nem voltál senkivel. Az hosszú idő. Ideje, hogy pótold. Stieber megfelelő személy, akivel újra aktivizálhatod magad. - állt meg mellettem ő is.
- Renáta, ha nem ismerném a személyiséged és téged, most rohadtul megsértődnék. - morogtam, és a kezemben tartott szatyor csak úgy csörgött, mivel a fülét elég erősen markolásztam.
- Ne izélj már! Tudod, hogy neked akarok jót Lili. 24 vagy. Élned kell, még most! - ragadta meg a vállam biztatásképp.
- Jó, beismerem, igazad van. - fújtam ki a levegőt. - Néha úgy tudom utálni, hogy ennyire nyílt és szabadszájú vagy. - indultam el kissé durcásan.
- Dehogy utálod! - jött utánam Reni nevetve, majd átkarolta a vállam és úgy mentünk tovább.
Miután elköszöntem barátnőmtől, a lakásomba siettem, ugyanis kicsit elidőztünk, nekem pedig edzésre kellett mennem. Gyorsan letettem a szatyrokat a szobámba, és a fürdőbe vettem az irányt, hogy letusoljak.
Rekord idő alatt végeztem mindennel. A holmim a táskába, a hajam összefogva, a bejárati ajtót pedig már zárhattam is.
Egész délután még csak a telefonomra sem pillantottam, így amíg a pálya felé sétáltam végre jutott idő rá. SMS-em nem érkezett, de a Facebook oldalamon egy ismerősnek jelölés és egy üzenet várt. Mindkettő ugyanattól a személytől jött. Stieber Zoltán.
Szia! :) Gondoltam nem baj, ha itt is ismerősök leszünk. Jó edzést, majd este beszélünk. ;)
Üzenete láttán rögtön boldogabb lettem. Még ha csak egy kis gesztus is, de el nem tudja képzelni mennyire jól esett.
A pályára érve még senkit nem láttam, ami elég szokatlan, hiszen ilyenkor már Erik kint szokott minket várni. Gyorsan a telefonom órájára néztem, ami 17:50-et mutatott, tehát volt még 10 percem a kezdés előtt. Berohantam az öltözőbe, és már vettem is át az edzőruhámat.
- Sziasztok lányok! - köszöntem hangosan, de nem jött semmi válasz. A cuccok a padon ledobálva, de az öltözőbe már senki. Nem kaptam üzenetet, hogy előbb kezdenénk, így nem értettem hová tűnhetett mindenki.
Miután átöltöztem, benéztem az edzőterembe, ugyanis más lehetőség már nem maradt, ahol kereshettem őket.
Erik ideges hangjára lettem figyelmes.
- Sebők! - visszhangzott az egész épület a nevemtől.
- Sziasztok! - mosolyogtam úgy, mintha mi sem történt volna.
- Gyere bemelegíteni. Ma erőnléti edzést tartunk. - folytatta az edzőnk ugyanolyan hangnemben.
- Most mégis mi bajod van? - kérdeztem tőle teljesen nyugodtan, mit sem értve feszültségéből.
- Az, hogy te vagy a csapatkapitány, és most is ki az utolsó, aki ideér? Hát te. - vágta a fejemhez.
- Khmmm.. le kéne váltani. - jegyezte meg gúnyosan Gitta.
- Na akkor kezdjük végre az edzést, vagy tovább szapulnátok még? Mert felőlem nyugodtan, de akkor csak az időnket fecsérlitek. - mentem oda a bordásfalhoz, hogy kicsit lenyújtsam az izmaimat.
Erik válasz nélkül témát váltott, és felvázolta a mai programot. Imádtam felhúzni az idegeit, mindig olyan merev és nyugodt. Nem ártott, ha néha kicsit felpörgött.
Már jó pár gyakorlaton túl voltunk és éreztem, ahogy testemben kezd felszabadulni az adrenalin. Kicsi korom óta ez volt. Amint mozogni kezdtem a testem feltöltődött. Ezért is esett meg velem elég gyakran, hogy elkapkodtam a dolgokat. Mint például a mai edzésen. A gyakorlat egész egyszerű guggolás volt némi súllyal a vállunkon, de én kissé elsiettem.
- Lili! Nem egészen ez a feladat. - lépett mögém Erik, akivel a velem szemben lévő tükrön keresztül néztem szembe.
- Miért? Mit rontottam el? - néztem hátra, hogy rálássak rendesen.
- Nem tolod ki eléggé a csipőd. Megmutatom, hogy kellene. - lépett mögém szorosan.
Jobb karja végigsimított oldalamon, majd alhasamon.
Mikor elért a tenyere a hasam aljáig kissé hátrébb tolta az egész csipőm, így pont neki ütköztem Eriknek, és azt hiszem érzékeny ponton érinthettem, mert egy apró morgás szakadt fel torkából.
- Ez így jó lesz, most guggolj le. - suttogta fülembe, engem pedig kirázott a hideg, de nem a gyönyörtől.
Bocsánat a várakoztatásért, kicsit később hoztuk meg a részt, mint terveztük, de itt vagyunk és reméljük örömmel olvassátok majd! :)
Dana, Bius xx
- Ne nézz balra, oké? - kérlelt, de én képtelen voltam engedelmeskedni neki, a kíváncsiságom az egyik legnagyobb hibám, így odafordultam.
- Ó te jóságos ég! - mondtam elkerekedett szemekkel, és magam sem hittem el, hogy így látom Őt...
A pláza bejáratánál az exem szerencsétlenkedett egy babakocsival, karjaiban pedig egy kisfiú ordított torkaszakadtából. Nos, igen, Krisszel azért szakítottunk, mert kiderült, hogy volt barátnője teherbe esett tőle. Nem voltam hajlandó ezzel a tudattal együtt élni, és még a kapcsolatunk sem volt olyan komoly, hogy mély depresszióba süllyedtem volna a szakítástól.
- Még most is alig hiszem el, hogy ez a gyerek apa. Még ő maga is egy éretlen srác. - tűnődött mellettem Reni.
- Ahhoz elég érett volt, hogy teherbe ejtsen egy lányt. - vigyorogtam rá, és elindultam Kriszék irányába, magam után húzva barátnőmet is.
- Lili? - nézett rám kerek szemekkel volt barátom mikor eléjük értünk.
- Hali apuka. - mosolyogtam rá kedvesen.
- Hé Krisztián, a fiad ennyire utál vagy csak ilyen antiszoc? - hallottam meg barátnőm cinikus hangját mögülem.- Reni? Öröm téged látni, mint mindig. - mosolygott rá Krisz erőltetetten.
- Hogy hívjak a nagyfiút? - léptem oda a kissráchoz, aki ettől kicsit megszeppent és csendben maradt.
- Beni. Most két éves. - mosolygott fiára a büszke apuka.
- Helló, Beni! - csikiztem meg a pofiját a kicsinek.
- Na és hol van Beni anyukája? - érdeklődött barátnőm.
- Hát.... mi már nem vagyunk együtt. - Krisz hangja elég sejtelmes volt.
- Ugye nem hagyta itt a saját fiát? - döbbent le Reni.
- Ez most komoly? - néztem fel Krisztiánra én is elkerekedett szemekkel.
- Hé Reni! Elvinnéd Benit egy gombóc fagyira? - néztem barátnőm szemeibe segítségkérőn. Láttam rajta, hogy ellenzi a dolgot, de mivel a legjobb barátnőm, végül mégis segített.
- Na gyere nagyfiú, kenjük össze a szép pofikád egy kis fagyival. - vette át Reni a kicsit Krisztől, aki meglepő módon egy szó nélkül vele tartott.
Mikor kellő távolságba kerültek, Krisszel leültünk az egyik közeli padra.
- Mi történt? - kérdeztem tényleg olyan kedvesen, ahogy csak tudtam.
- Nem kért az anyaságból. Túl fiatalnak érezte magát ehhez. - kezdett bele a mesélésbe, az arca tele volt fájdalommal. - Tudod ezt még meg is érteném. De akkor sem kellett volna elhagynia a fiát. Beni tényleg jófej kissrác. - mosolyodott el kisfia gondolatára.
Kezeimet az ölébe ejtett ujjaira tettem, mire felém kapta a tekintetét.
- Tudod, még most is sokat gondolkozok azon, mi lett volna ha akkor együtt maradunk mi ketten. Mikor megszületett Beni, rá egy hónapra Anna elhagyott minket. Először azt sem tudtam mit kezdek majd. Azután munkát találtam, és sokat gondoltam rád. Számtalan el nem küldött levelet írtam neked, de végül túl gyáva voltam ahhoz, hogy eljuttassam hozzád. Szerettem volna, ha velem együtt elfogadod a fiamat, és egy családként folytathattuk volna. Persze ezt ne vedd tolakodásnak vagy nyomulásnak. Már beletörődtem, elfogadtam. - mondta kicsit elkeseredve, közben mégis mosolygott.
- Na és veled miújság? Focizol még azóta is? - törte meg újra ő a csendet. Észre sem vettem, hogy ennyire elgondolkoztam.
- Igen, és képzeld pár napja az edzőnk, Erik elintézett a Magyar Válogatottal egy edzőmeccset. - újságoltam lelkesen, közben Stibire gondolva. Vajon elmondjam neki kivel fogok randizni pénteken?
- És ki nyert? - nevetett fel, és bár tudta a választ, azért feltette a kérdést.
- Természetesen ők, pedig sokkal lazábban játszottak mint az EB-n. Gondolom nem akarták szétrúgni a seggünket. - nevettem fel. - És rúgtam egy gólt is nekik! - büszkélkedtem.
- Hűha, akkor tényleg nagyon visszafoghatták magukat. - oltott be, mire mindketten jóízűen
Olyan gyorsan elrepült az idő, hogy Reni és Beni már meg is érkeztek.
- Te tényleg nagyon komolyan vetted azt, hogy a fiamnak ki kell kenni az arcát fagyival. - nevetett fel Krisz, majd elővett egy törlőkendőt és elkezdte Beni száját törölgetni.
- Én sosem hazudtolom meg magam. - nézett rám legjobb barátnőm, én pedig hevesen bólogattam. Ez már biztos.
- Apuszi! - szólalt meg hirtelen egy vékonyka hang.
- Tessék Beni! - törölte meg Krisz a kicsi apró ujjait, ami szintén tiszta csoki volt.
- Jenyi hojnap is elvisz fadizni? - nézett hatalmas csillogó szemekkel a kisfiú hol édesapjára, hol pedig Reni barátnőmre.
- Hát kishaver ez nem csak rajtam múlik. - borzolta meg tejföl szőke haját Krisz, majd Renire nézett.
- Hát fagyit nem ígérhetek, de mit szólnál ha eljönnél hozzám és Lilihez valamelyik nap a munkahelyünkre, ahol isteni sütik vannak? - guggolt le barátnőm a kisfiú elé.
- Hűű. Jendben. Medek. - tapsikolt örömében Beni.
- Feltett szándékodban áll felhízlalni a gyerekem, Antal? - nézett fél szemmel barátnőmre Krisztián.
- Ne már Bartók! Egy kis sütitől még nem fog felfúvódni. - lökte meg a vállát.
- Jól van, legyen. Még mindig a Freiben vagytok? - nézett rám a fiatal apuka, miközben felállt.
- Ott bizony. - mosolyogtam rá.
- Oké, akkor valamelyik nap beugrunk. Na gyere kishaver. - emelte fel Benit és berakta a babakocsiba. - Jó volt látni, Lili. - mosolygott rám. - Neked is örültem Antal. - villantott egy "kedves" mosolyt Renire is.
- Szintúgy, Bartók. - biccentett egyet fejével barátnőm, majd lehajolt Benihez. - Majd találkozunk kicsi Ben. - kacsintott a kisfiúra, aki hangosan felnevetett.
- Na sziasztok! - intett egy utolsót Krisz, majd végleg otthagytak minket.
- Hát sosem hittem volna, hogy Bartók Krisztián ilyen remek apa lesz. - nézett utánuk barátnőm.
- Hogy őszinte legyek, én sem. De azok után amilyen gyerekkora volt, nem csoda, ha azt szeretné, hogy a fiának mindene meglegyen. - indultam el, Reni pedig követett.
- A kissrác gyerekkora már így sem lesz teljes. - szomorodott el barátnőm.
- Anna egy idióta, hogy itthagyta őket. - fújtattam.
- Talán Krisz talál egyszer valakit, aki bizonyos szinten pótolni tudja majd az anyját. - Reni hangja tele volt reménnyel, tényleg jót akart Beninek, és bizonyos szinten Krisznek is, még ha ezt nem is ismerte be.
Az út további részében csendesen sétáltunk, mindkettőnket megérintett Beni esete. Sosem értettem a nőket, akik képesek elhagyni a gyereküket. Egy gyereknek a legnagyobb szüksége az édesanyjára van. Saját magamról tudom, hogy kész idegroncs lennék anyu nélkül.
- Te, Lili! - szakított ki gondolataimból barátnőm.
- Igen? - néztem rá érdeklődően.
- Van otthon óvszered? - kérdezte higgadtan, hangjában nyoma sem volt a tréfának.
- Mi van? - emeltem fel a hangom döbbenetemben.
- Tudod, Bartók láttán eszembe jutott, hogy ő volt az utolsó pasid. És mióta szakítottatok senkivel sem voltál, arról tudnék. Szóval nem nagyon volt szükséged rá, de most majd kelleni fog. - magyarázta és még mindig teljesen komoly volt. Nem számított, hogy épp a szexuális életemen morfondírozott ezidáig.
- Reni, tisztában vagy vele, hogy most miről beszélsz? - torpantam meg hirtelen.
- Teljesen. Két éve nem voltál senkivel. Az hosszú idő. Ideje, hogy pótold. Stieber megfelelő személy, akivel újra aktivizálhatod magad. - állt meg mellettem ő is.
- Renáta, ha nem ismerném a személyiséged és téged, most rohadtul megsértődnék. - morogtam, és a kezemben tartott szatyor csak úgy csörgött, mivel a fülét elég erősen markolásztam.
- Ne izélj már! Tudod, hogy neked akarok jót Lili. 24 vagy. Élned kell, még most! - ragadta meg a vállam biztatásképp.
- Jó, beismerem, igazad van. - fújtam ki a levegőt. - Néha úgy tudom utálni, hogy ennyire nyílt és szabadszájú vagy. - indultam el kissé durcásan.
- Dehogy utálod! - jött utánam Reni nevetve, majd átkarolta a vállam és úgy mentünk tovább.
Miután elköszöntem barátnőmtől, a lakásomba siettem, ugyanis kicsit elidőztünk, nekem pedig edzésre kellett mennem. Gyorsan letettem a szatyrokat a szobámba, és a fürdőbe vettem az irányt, hogy letusoljak.
Rekord idő alatt végeztem mindennel. A holmim a táskába, a hajam összefogva, a bejárati ajtót pedig már zárhattam is.
Egész délután még csak a telefonomra sem pillantottam, így amíg a pálya felé sétáltam végre jutott idő rá. SMS-em nem érkezett, de a Facebook oldalamon egy ismerősnek jelölés és egy üzenet várt. Mindkettő ugyanattól a személytől jött. Stieber Zoltán.
Szia! :) Gondoltam nem baj, ha itt is ismerősök leszünk. Jó edzést, majd este beszélünk. ;)
Üzenete láttán rögtön boldogabb lettem. Még ha csak egy kis gesztus is, de el nem tudja képzelni mennyire jól esett.
A pályára érve még senkit nem láttam, ami elég szokatlan, hiszen ilyenkor már Erik kint szokott minket várni. Gyorsan a telefonom órájára néztem, ami 17:50-et mutatott, tehát volt még 10 percem a kezdés előtt. Berohantam az öltözőbe, és már vettem is át az edzőruhámat.
- Sziasztok lányok! - köszöntem hangosan, de nem jött semmi válasz. A cuccok a padon ledobálva, de az öltözőbe már senki. Nem kaptam üzenetet, hogy előbb kezdenénk, így nem értettem hová tűnhetett mindenki.
Miután átöltöztem, benéztem az edzőterembe, ugyanis más lehetőség már nem maradt, ahol kereshettem őket.
Erik ideges hangjára lettem figyelmes.
- Sebők! - visszhangzott az egész épület a nevemtől.
- Sziasztok! - mosolyogtam úgy, mintha mi sem történt volna.
- Gyere bemelegíteni. Ma erőnléti edzést tartunk. - folytatta az edzőnk ugyanolyan hangnemben.
- Most mégis mi bajod van? - kérdeztem tőle teljesen nyugodtan, mit sem értve feszültségéből.
- Az, hogy te vagy a csapatkapitány, és most is ki az utolsó, aki ideér? Hát te. - vágta a fejemhez.
- Khmmm.. le kéne váltani. - jegyezte meg gúnyosan Gitta.
- Na akkor kezdjük végre az edzést, vagy tovább szapulnátok még? Mert felőlem nyugodtan, de akkor csak az időnket fecsérlitek. - mentem oda a bordásfalhoz, hogy kicsit lenyújtsam az izmaimat.
Erik válasz nélkül témát váltott, és felvázolta a mai programot. Imádtam felhúzni az idegeit, mindig olyan merev és nyugodt. Nem ártott, ha néha kicsit felpörgött.
Már jó pár gyakorlaton túl voltunk és éreztem, ahogy testemben kezd felszabadulni az adrenalin. Kicsi korom óta ez volt. Amint mozogni kezdtem a testem feltöltődött. Ezért is esett meg velem elég gyakran, hogy elkapkodtam a dolgokat. Mint például a mai edzésen. A gyakorlat egész egyszerű guggolás volt némi súllyal a vállunkon, de én kissé elsiettem.
- Lili! Nem egészen ez a feladat. - lépett mögém Erik, akivel a velem szemben lévő tükrön keresztül néztem szembe.
- Miért? Mit rontottam el? - néztem hátra, hogy rálássak rendesen.
- Nem tolod ki eléggé a csipőd. Megmutatom, hogy kellene. - lépett mögém szorosan.
Jobb karja végigsimított oldalamon, majd alhasamon.
- Ez így jó lesz, most guggolj le. - suttogta fülembe, engem pedig kirázott a hideg, de nem a gyönyörtől.
Nagyon jó lett várom a kövit
VálaszTörlés