2. rész

Sziasztok! :)
Meghoztuk a következő részt, időközben pedig a Szereplők listája is bővült, kukkantsatok be! ;) Köszönjük az előző részekhez érkező kommenteket, hihetetlenül jól estek és reméljük, hogy a többi fejezethez is leírjátok majd a véleményeiteket. :)
Jó olvasást! Dana, Bius xx

- Biztosíthatlak róla, hogy imádni fogod. - kacsintottam rá.
A többiek is lassan elkészültek és így már indulhattunk is a kedvenc éttermembe....

Mivel elég sokan voltunk, és a vendéglő is messze volt a pályától, a fiúk buszával tettük meg az odavezető utat. A srácok mind a szokásos helyükre telepedtek le, ezért mi a szabadon maradt ülések között tudtunk már csak válogatni. Én lehuppantam egy ablak melletti helyre, ami az utolsó sorok között volt.
- Ideülhetek? - kérdezte egy félénk hang.
- Persze, nyugodtan. - mosolyogtam Bogira kedvesen.
Bogi nem túl régóta a csapatunk tagja és még nem igazán sikerült neki beilleszkedni. Nagyon visszahúzódó, csendes lány. Ettől függetlenül nem értem a lányok ellenszenvét, attól, hogy valaki ilyen, még nem kéne elítélni. Bogi remek játékos és ezt bizonyítja is minden edzésen, valamint a meccseken is.
- Mi újság? - kérdeztem meg tőle, hogy oldjam a benne rejlő zavart.
- Se-semmi különös. - dadogta, közben pedig az ujját morzsolgatta. A hangján azonban hallottam, hogy valami nincs rendben.
- Bogi, biztos nincs semmi baj? - fordultam felé teljesen.
- Ugyan, semmiség. - nézett fel rám könnyes szemekkel, amik a szemüvegének köszönhetően még jobban csillogtak.
- Hogy lenne már semmiség, ha sírsz. Ki bántott? Várj, kitalálom. Gitta! - jutott eszembe és már azonnal is indultam, hogy helyretegyem.
- Ne, Lili! Kérlek! - szólt utánam Bogi, de figyelmen kívül hagytam. Nem hagyhattam, hogy Gitta gúnyt űzzön valakiből csak azért, mert nem olyan "tökéletes", mint ő.
- Gitta! - szólítottam meg az éppen haját csavargató szőkeséget.
- Mond kapitányom! - nézett hátra röhögve. Azt hitte jópofa dolog gúnyolódni, de pechére csak néhány lány vihogott fel.
- Hagyd abba Bogi szapulását! Nem érdemli meg! Szállj le róla! - néztem rá, s hangomból még én is hallottam a dühöt.
- Na mi van? Bogárka neked sír? Spicli. - forgatta meg szemeit unottan.
- Nem spicli! De ha valakit olyannyira bántanak, hogy sír miatta, az eléggé szembetűnő, nem gondolod? - kérdeztem tőle egyre dühösebben és hangosabban.
- Hagyjál már a hülyeségeddel Lili! - legyintett egyet és visszafordult a mellette ülőhöz.
- Na jó, nem akartam ezt, de nem hagysz mást választást. A következő meccsen nem veszel részt. - közöltem vele a büntetését.

- Micsoda? Ez nem te döntöd el! - pattant fel hirtelen ő is, és szinte rikácsolva beszélt hozzám.
- De pontosan, hogy én döntöm el. És ha nem vagy képes tisztelni a csapattársad, annak viselned kell a következményét. - magyaráztam neki viszonylag nyugodtan.
- Messzire mész Sebők! - fenyegetőzött és egyre közelebb jött, de valaki félbeszakította.
- Mi a probléma? - állt meg mellettem Stibi, és ekkor jöttem rá, hogy szinte az egész busz minket bámul.
- Nincs semmi baj, csak a csapatkapitányunk szívén viseli a csapat leggyengébbik láncszemének sorsát. - mosolygott bájosan Gitta az előtte álló focistára.
- Belehalnál, ha egyszer nem ítélnél el valakit első látásra? - néztem rá összeráncolt szemöldökkel.
- Nem értem miről beszélsz. - játszotta az ártatlant Zoli előtt.
- Na persze, mint mindig. Csak szállj le Bogiról! - figyelmeztettem utoljára, majd visszaindultam a helyemre, de két lépés után valaki megragadta a karom.
- Minden oké? - nézett mélyen a szemeimbe egy aggódó kék szempár.
- Ne is törődj vele. Nem fontos. - kaptam el a tekintetem, mert teljesen zavarba jöttem az engem vizslató Stibi közelségétől. Kihasználva a figyelmetlenségét kihúztam a karom az ujjai közül és visszamentem a helyemre.
- Jobban vagy már? - simítottam meg Bogi vállát, aki az ölébe ejtett kezeit tanulmányozta.
- Ühüm. Köszi, hogy megvédtél. - mosolygott rám, és a szemeiből csak úgy sugárzott, hogy mennyire hálás nekem. 
- Nem szabad hallgatnod rájuk. A szemüveg mögött egy aranyos lány bújik meg, csak ki kell őt engedned. - tanácsoltam neki, hátha ezzel szert tesz egy kis önbizalomra.
- Köszi Lili! - ölelt meg hirtelen, amit persze viszonoztam.
A következő pillanatban leparkoltunk az étterem előtt és a két edző közölte, hogy itt várjunk, amíg szereznek asztalokat.
- Na, helló lányok! - bukkant fel az előttünk lévő ülések között Nagy Ádám.
- Szia! - mosolyogtam rá kedvesen, és azt hiszem Bogi is motyogott valami "szia"-félét, de nem értettem pontosan mit.
- Éhesek vagytok már? - kezdett csevegni a fiatal futballista.
- Aha. Eléggé. - bólintottam - Na és Te?
- Megtudnék enni egy lovat. Szörnyű ez a fejlődésben lévő szervezet. Folyton táplálni kell, különben bajok vannak. - magyarázta teljes beleéléssel, én meg alig bírtam visszatartani a nevetést.
- Ádám, miért fárasztasz másokat a sok hülyeségeddel? - lépett mellénk hirtelen Zoli.
- Kikérem magamnak! Én nem fárasztok senkit. Ugye? - nézett ránk megerősítést várva.
- Dehogyis. - ráztam a fejem, de amint elfordult jeleztem, hogy amúgy igen.
- Oké srácok! Sikerült helyet szereznünk, jöhettek. - lépett fel a buszra a fiúk edzője. Erre mindenki egy emberként mozdult, éppen ezért is volt nehéz a lejutás a buszról.
Miután sérülés nélkül lejutottunk, befelé vettük az irányt. Közben oldalra pillantottam, egy bizonyos szempárt keresve, de nem kellett sokáig nézelődnöm. Folyton a közelemben volt és figyelt engem, ami persze egyáltalán nem zavart. Még tetszett is.
Az épületbe érve elfoglaltuk a helyünket, de mivel 11-en voltunk, az asztalunk pedig 12 személyre szólt, maradt egy felesleges hely. Éppen mellettem, mivel Erik szokott odaülni, de ő most a fiúk asztalánál foglalt helyet.
Amíg a lányokkal beszélgettem, hirtelen lehuppant mellém valaki. 
- Remélem nem probléma, ha csatlakozok hozzátok. - nézett rám félénken Stibi, az arcán egy visszafojtott mosoly jelent meg.
- Szerintem a lányok örülnek neki, ha itt vagy. - kacsintottam rá.
- Te nem örülsz, ha itt vagyok? - nézett mélyen a szemeimbe, mire elkezdett égni az arcom. Próbálok flörtölni vele, és akkor is ez történik. 
- Én a legjobban. - mosolyogtam rá, majd gyorsan el is fordítottam a fejem úgy téve, mintha körülnéznék az étteremben. Csak remélni mertem, hogy nem vette észre a zavarom.
- Mesélj kicsit magadról. A pályán többször is félbemaradt a beszélgetésünk. - fordult felém teljes felsőtestével. - Például elárulhatnád, hogy hol dolgozol. Fejemet visszafordítottam felé, és láttam az arcán, hogy komolyan érdeklődik irántam.
- A Frei kávézóban dolgozom kiszolgálóként. Ezért is mondtam, hogy magyar színekkel az arcomon szolgáltam ki a vendégeket az EB ideje alatt. - fejeztem be a meccs szünete közben elkezdett mondandómat. 
- Érdekes.. többször is voltam már ott, de sosem találkoztam még veled. Arra emlékeznék. - villantotta ki fogait. 
- Biztos, hogy a szentendreiben voltál? Nem csak egy Frei van Pesten. - nevettem fel.
- Gyakran járok Szentendrén. Szeretek itt kikapcsolódni. - mondta nagy meglepetésemre. Pont itt, ahol kiskorom óta lakok? 
- Érdekes, hogy még sosem futottam össze veled. - elmélkedtem hangosan.
- Igen az. - mosolygott rám, amitől kissé hevesebben vert a szívem. - Na és mit ajánlasz, mint törzsvendég? - érdeklődött az étlapot böngészve.
- Hűha! Nehéz kérdés. - nevettem fel. - De az én kedvencem a Carbonara. Legtöbbször azt eszem.
- Hmm. Nem rossz. Szeretem a tésztát. - osztotta meg velem csak úgy mellékesen.
- Szuper. - mosolyodtam el én is. 
A vacsora további része viszonylag nyugisan telt. Rengeteget beszélgettünk. A beszámolója alapján nagyon sok közös van bennünk. Például az ő családjában is szinte mindenki sportoló. 
Az este folyamán többször is összemosolyogtunk, vagy éppen azon kaptuk egymást, hogy a másikat bámulja.
- Ti kértek desszertet vagy már elég édes ez a bimbózó kapcsolat? - lépett mögénk hirtelen Ádám.
- Ádika, mondták már neked hogy milyen vicces fiú vagy? - veregette vállon Stibi csapattársát.
- Ööö igen, azt hiszem említették már. - gondolkodott el a barna hajú srác.
- Remélem nem hitted el. - kacsintott rá Zoli.
- Na, ez gonosz volt barátom. - sértődött meg teljesen.
- Ami igaz, az igaz. - vonta meg a vállát.
- Amúgy én kérek köszi. Egy fagylalt kelyhet. - fordultam hátra Ádámhoz.
- Remek. Stibi neked nem jár desszert, mert gonosz vagy. - fordított hátat nekünk végül, és visszament leadni a rendelést.
- Messze áll még az érett felnőttségtől. - rázta meg a fejét mosolyogva Zoli.
- Ha jól sejtem ennek ellenére mégis ő a legjobb barátod. - néztem rá mosolyogva.
- Hát ebben van valami. Nagyon összenőttünk ezalatt a pár hónap alatt. Közös szobát kaptunk, szóval elég sok időt töltöttünk együtt. - mesélte, miközben maga elé bámulva a szalvétával babrált.
- Mindig jó, ha az embernek van egy legjobb barátja. - jutott eszembe nekem is Reni, aki az egyik legfontosabb ember az életemben.
A következő pillanatban kihozták a hatalmas fagyi kelyhemet, aminek azonnal neki is estem. A kedvenc édességem a fagyi, és bármikor bármennyit magamba tudok tömni. Mikor befejeztem és ránéztem Stibire, elnevette magát.
- Mi az? Úgy ettem, mint egy kismalac? - néztem rá elkerekedett szemekkel.

- Nem, dehogy. Csak - nem fejezte be a mondatot, hanem közelebb jött hozzám, felemelte a jobb kezét és az ujjával letörölte az ajkamon maradt fagyit.
- Ümm köszi. - kaptam a számhoz, és próbáltam elrejteni előle a vörösödő arcom.
Elmosolyodott a zavarom láttán, de nem nevetett ki érte. Folyamatosan egymás szemébe néztünk, és olyan volt mintha csak mi ketten léteznénk. Megszűnt a többiek okozta hangzavar, az étteremben szóló halk zene.
A meghitt pillanatból az edzőm hangja szakított ki, aki közölte, ha mindenki befejezte, indulhatunk. 
Ahogy kiléptem az ajtón, megláttam Erik sejtelmes arcát. Egy ideig nem szólt semmit, csak nézett, de tudtam, hogy valami nagyon zavarta őt a mai nap folyamán.
- Na mi az, Lili? Látom nagyon egymásra hangolódtatok Stieberrel. Talán már a randit is megbeszéltétek? - gúnyolódott.
- Igen, jól látod. Nem értem mi bajod van azzal, hogy ilyen jóba lettünk. - hagytam figyelmen kívül hangnemét, és még magam is meglepődtem, milyen kedvesen válaszoltam vissza.
- Csak nehogy csalódnod kelljen. Tudod milyenek a focisták. - kacsintott rám, majd tovább is állt, és így már nem tudtam visszaszólni neki. Igenis tudom, milyenek a focisták. Van belőle elég a családban. Az edzőnk viselkedését viszont nem tudtam hová tenni. 
Mielőtt a fiúk felszálltak a buszra, váltottak pár szót Erikkel, páran pedig még hozzánk is odajöttek, hogy megköszönjék a mai meccset. 
- Jó volt veletek ma csajok. Remélem máskor is lesz lehetőségünk együtt játszadozni. - mondta Ádám kicsit kétértelműen. Nem régóta ismerem, de valószínű, hogy direkt mondta így. Ma már nem ez volt az első ilyen megnyilvánulása.
- Örülök, hogy megismertelek Lili. Majd beszélünk. - nyomott egy puszit az arcomra a legédesebb srác a Magyar Válogatottból. 
- Én úgyszintén. Remélhetőleg minél hamarabb. - válaszoltam, majd vállára tettem a kezem. Nem tudom mi volt ez a gesztus, sőt azt sem, hogy mit akartam elérni ezzel, de kaptam Tőle egy széles mosolyt, majd utoljára még hosszan a szemembe nézett, és felszállt a buszra. Miután mindenkitől elköszöntem én is elindultam haza. Mivel egyik csapattársam sem lakik a közelben, így egyedül tettem meg az utat. A mosolyt az arcomról képtelenség lett volna levakarni. Folyton az este és a délután történésein kattogott az agyam. Majd hirtelen megcsörrent a telefonom.
- Szia Öcsi! - szóltam bele vidáman a készülékbe.
- Szia Liu! Na, mizu volt a meccsen? - érdeklődött a mostanában felvett laza stílusban.
- Hát, mint várható volt kikaptunk, de rúgtam egy gólt. - árultam el neki a végeredményt.
- Király vagy! De ugye nem felejtetted el? - kérdezte lelkesen, nekem pedig fogalmam sem volt mire gondol.
- Micsodát Öcsi? - értetlenkedem a telefonba, mire csak egy sóhaj volt a válasz.
- Ne már Lili! Hogy lehetsz ilyen bamba? - hangja kissé lekezelő volt. - Kértem, hogy hozz egy aláírt mezt tőlük. - emlékeztetett, nekem pedig ekkor már eszembe jutott.
- Basszus. Ne haragudj. Tisztára kiment a fejemből. - csaptam a homlokomra, és szerintem olyan hangosan, hogy még ő is hallotta. - De megoldom, oké? Megígérem, hogy megszerzem azt a mezt.
- Ezt mintha már hallottam volna, de legyen. Na hétvégén találkozunk. Jó éjt Liu! - búcsúzott el kisöcsém.
- Neked is Törpe! - köszöntem el tőle én is, majd kinyomtam és elraktam a telefont. 
A lakásomba érve lekaptam magamról a szandált és elraktam a cipősszekrénybe. Miután bekapcsoltam a tv-t a zene csatornára kapcsoltam, majd a fürdőbe vettem az irányt. A szennyeseimet bepakoltam a mosógépbe és elindítottam a mosást. Megengedtem a csapot, és amíg megtelt a kád, lemostam magamról a sminkem. Fürdés közben gyorsan megmostam a hajamat, hiszen elég csapzott lett a meccs után. Ahogy elkészültem, kimásztam a kádból, magamra kaptam a köntösöm, a hajamat pedig egy törülközőbe csavartam. Egy gyors fogmosás után elhagytam a fürdőt és leültem a tv elé. Miközben a csatornák között válogattam, a telefonom pittyegett párat. Rögtön magamhoz kaptam és már olvastam is az üzenetet:
"Hol is van pontosan az a kávézó? Nem említettem, de iszonyú kávéfüggő vagyok." A szívem majd kiugrott a helyéről, ahogy megláttam ki a feladó. Már pötyögtem is a választ. Sajnos hiába vártam, már nem írt vissza. 
Éppen a hajam kifésülésével bajlódtam, mikor csengettek. Fogalmam sem volt ki lehet az ilyen későn.
Mivel már nem volt időm felöltözni, köntösben nyitottam ajtót. Mikor megláttam ki az, teljesen ledöbbentem, és szerintem ez neki is feltűnt.
- Te meg mit keresel itt ilyenkor? - kérdeztem az előttem ácsorgó személytől...