1. rész

Sziasztoook!:) 
Nos, újra itt vagyunk és meghoztuk az 1. részt Nektek! Reméljük tetszeni fog. 
A kommenteket és a pipákat most is örömmel fogadjuk! :)
Jó olvasást! Dana, Bius xx

Egy test nehezedett rám, ami fokozatosan távolodni kezdett tőlem, ezzel egy időben pedig a szemeim is kezdtek kinyílni. Mikor szemtől szembe kerültem "támadómmal", a lélegzetem is elakadt. A világ leggyönyörűbb szempárja vizslatott engem...

A kék szemek továbbra is engem bámultak, én pedig éreztem, hogy kezdek vörösödni. A fölém magasodó játékos a combom két oldalán térdepelt, és kezeivel a vállam fölött támaszkodott. Épp szólásra nyitotta ajkait, mikor valaki közbeszólt.
- Na mi van Stibi, csak nem ismerkedsz? - szakított ki a bámulásból a kapus hangja, ugyanis szinte előtte borultunk fel.
"Stibi" megforgatta szemeit, majd feltápászkodott, és a kezét nyújtotta, hogy nekem is segítsen felállni. Ahogy ujjai az enyémeket érintették valami különös bizsergés futott végig az egész testemen.
- Ne haragudj. Kissé megint hirtelen voltam. - nevetett fel zavarában. 
- Semmiség, én pedig figyelmetlen. - mosolyogtam rá, amit ő is viszonzott. 
- Héé tubicáim! Ezt majd a meccs után, rátok vár az egész pálya. - szakított félbe minket ezúttal az egyik hátvéd, Kádár Tamás.
- Ugyan Tomikám! Nem kell irigykedni. - vigyorgott csapattársára az engem elgázoló Zoli.
Valami azonban rögtön feltűnt. Ez pedig a közvetlen kapcsolat, ami a srácok között volt. Nem csodálom, hogy ilyen sikeresek voltak a bajnokságon, hiszen a foci lényege a csapatjáték és az összetartás, ez pedig már az első pár perc után is szembetűnő volt közöttük.
- Nos, kedves... Ne haragudj, de nem igazán jó a névmemóriám. - zökkentett ki ezúttal gondolataimból a "szépszemű".
- Lili. Sebők Lili. - ismételtem el neki a nevem, ugyanis egy pár perccel ezelőtt mind bemutatkoztunk nekik.

- Szóval Lili. Ne haragudj, hogy feldöntöttelek, de most tényleg folytatnunk kéne. - mosolygott rám szüntelenül, amitől sikeresen zavarba jöttem. 
- Részemről semmi akadálya, Stibi. - kacsintottam rá, majd hátat fordítottam és visszakocogtam a megszokott helyemre. Annyit még hallottam, hogy az ott lévő fiúk mind "húú"-zni kezdtek, mire halkan elnevettem magam.
A meccs további részén kissé nehezemre esett a koncentráció, mert egy bizonyos kék szempár folyton megtalálta az enyémet, és teljes mértékben elterelte a figyelmem a játékról. Eddig még sosem fordult elő velem ilyen, mindig ki tudtam zárni a külvilágot. 
Kislány korom óta imádom a focit, igaz apunak is rengeteg köze volt hozzá, de magamtól is vonzott ez a sport. Imádom a csapatjátékot, mindig feltölt adrenalinnal, ha nem csak magamnak, hanem az egész csapatomnak örömöt okozhatok egy jól irányzott rúgással. Talán ezért is választottak meg a lányok csapatkapitánynak, amit hatalmas megtiszteltetésként éltem meg, és apu büszkesége még boldogabbá tett. 
Az első félidőnek a bíró vetett véget egy sípszóval, aki az első körben Erik volt.
- Oké, 10 perc szünet. Aztán jön a második menet. - közölte Tamás, a fiúk edzője. 
A lányok bevonultak az öltözőbe, én viszont maradtam a lelátón, hisz a kulacsom már előre kihoztam magammal. A hideg víz először égette a torkomat, de ez rettentően jól esett a felmelegedett testemnek. A szemeimet behunyva kortyoltam nagyokat a kulcsból, ami szinte félig ki is ürült. 
Mikor kinyitottam a szemeim sikeresen félrenyeltem, ugyanis velem szemben állt az előbb engem elgázoló Stieber Zoltán.
- Szia. Leülhetek melléd? - kérdezte egy laza mosollyal az arcán.
- P-persze. - feleltem kissé dadogva és arrébb csúsztam, hogy leülhessen.
- Ne haragudj, hogy idepofátlankodtam, de néha kicsit sok a fiúk társasága. És az előbbi után biztos nem hagynák szó nélkül a kis "botlásomat". - magyarázta kissé unottan, de láttam a szája sarkában megbúvó mosolyt, amiből arra következtettem, hogy egyáltalán nincs ellenére ez a piszkálódás.
- Ha már itt tartunk, eddig még nem volt alkalmam, szóval szeretnék gratulálni az EB-n nyújtott teljesítményetekért. Nagyon büszkék vagyunk Rátok! - mondtam szélesen vigyorogva. 
- Köszi, de nektek is sok közötök volt hozzá, úgy értem a szurkolóknak. - nézett mélyen a szemeimbe, amitől ismét zavarba jöttem.
- Ez csak természetes. Ha tudnád milyen őrjöngés volt itthon.. - nevettem fel, ahogy visszaemlékeztem az elmúlt hetekre. A kávézónk is teljesen ráhangolódott a meccsekre és minden este dugig volt.
- Láttunk ezt-azt, de azért élőben más lehetett. - mosolyodott el a lelkesedésem láttán.
- Napokig az arcomra festett magyar zászlóval szolgáltam ki az embereket. - meséltem el neki a szokást, amit az EB idejére vezettünk be Reniékkel.
- Hogy érted, hogy kiszolgáltad őket? - kérdezte teljes felsőtestével felém fordulva.
- Nos, én... - kezdtem bele a mondandómba, de a kivágódó ajtó félbeszakított.
- Stibi! Végre megvagy! Mindenki téged keres. - lépkedett oda hozzánk Nagy Ádám.
- Sejtem miért. - sóhajtott egyet a mondat végén.
- Ismersz már minket. - nevetett fel Ádám. - Na, és mit csináltok? - húzogatta a szemöldökét.
- Ha nem tűnt volna fel, beszélgetünk Ádika. - mondta gúnyosan Zoli.
- Ki tudja... Nem tudhatom, mit csináltatok eddig. - vigyorgott féloldalasan a legfiatalabb csapattag.
- Megnyugtatlak, tényleg csak beszélgettünk. - szóltam közbe én is.
Ádámnak azonban nem volt ideje reagálni, mert a többiek visszatértek, és már kezdődött is a második félidő.
Már jobban tudtam koncentrálni, úgy éreztem, kezdem megszokni Stibi részéről a folytonos figyelmet, amiben az esésünk óta részesített. 
A 76. percben megtört a jég, és az első félidőben kapott gólunkat sikerült kiegyenlíteni. A labdát pedig én juttattam a kapuba. Hihetetlen adrenalin szabadult fel bennem, szinte szárnyaltam az örömtől. Nem magam miatt, és nem azért, mert én rúgtam a gólt, hanem mert láttam a csapattársaim arcát, és a büszkeségüket. Én is büszke voltam. A csapatomra. És a játékunkra. Az edzőnkre, Erikre. Sőt, még a Fiúkra is. 
A következő gólt viszont megint mi kaptuk, csak ezt most Stibi által. Miért is ne? - gondoltam magamban. Kaptam tőle egy kacér mosolyt, és tudtam, hogy ezzel még nincs vége. 
A meccs végül 2-1-re zárult, természetesen a Fiúk javára. De nem volt okunk a szomorkodásra, hiszen egy ilyen jó csapat ellen egy gólt is rúgni, főleg egy lánycsapatnak nagy dicsőség.
A lányokkal egymást ölelgetve ültünk a padon, és örültünk a végeredménynek, amiből a fiúk szakítottak ki minket.
- Gratulálok csajok! Ügyesek voltatok! - mosolygott ránk a másik csapat kapitánya, Dzsudzsák. 
- Köszönjük! A gratuláció inkább a tiétek, hisz ti nyertetek. - fordultam felé, és a kezem nyújtottam, hogy ténylegesen gratulálhassak. Balázs elfogadta a kéznyújtást, s miután kezet fogott velem, utána pedig a csapatunk összes tagjával. a többi fiú is sorban nyújtotta a kezét. A hozzám érkező utolsó ember, amin persze nem lepődtem meg, Stibi volt.
- Szép volt! - szorította meg a kezem és a kelleténél kicsit tovább is tartotta azt.
- Mondja ezt az, akinek a gólja miatt kikaptunk. - néztem rá rosszallóan.
- Ugyan. Valahogy csak kárpótolhatlak. - kacsintott rám.
- Na, lányok, fiúk, arra gondoltunk Erikkel, hogy a két csapat pihenésképp elmehetne ma este egy közös vacsira. - vetette fel a fiúk edzője, Tamás.
- Ismerkedés szempontjából is jó ötlet. - mosolygott Nagy Ádám, Zolira és rám nézve, amitől - a mai nap folyamán már meg sem tudnám számolni mennyiszer - , zavarba jöttem.
- Nem értem miről beszélsz. - vágtuk rá tökéletesen egyszerre. És ekkor mindenkiből kitört a nevetés.
- Na jó, nyomás zuhanyozni és öltözni! - szólt ránk Erik, és a hangja szokatlanul dühös volt.
Hálát adtam az égnek, hogy az egyik nyári ruhámat hoztam el magammal és egy szandált. 
Az öltözőnk persze zengett a lányok csacsogásától és nevetgélésétől. Magamhoz vettem a törülközőm és a tusfürdőm, és már rohantam is a zuhanyzókhoz, hogy az elsők között készüljek el.
A zuhany után gyorsan megszárítkoztam és felöltöztem, majd elővettem a neszesszerem és a tükörhöz indultam. Éppen a szempillaspirállal bajlódtam, amikor egy számomra kellemetlen hang megszólalt.

- Hova készülsz ennyire, Lilike? - fröcsögte Gitta, az ősellenségem, aki mindig is a csapatkapitány posztra pályázott.
- Gitta, öröm látni, mint mindig. - néztem rá a tükrön keresztül.
- Csak nem az egyik focistára akarsz ráakaszkodni? - támaszkodott meg a mellettem lévő mosdókagylón.
- Nem te vagyok. - néztem szemeibe megvetően.
- Ezt meg hogy értsem? - kérdezte felháborodottan.
- Ki is nyomult rá az előző meccsen a csapatkapitányra, mikor a helyi fiúcsapat ellen játszottunk? - emlékeztettem a néhány héttel ezelőtti kis akciójára.
- Ugyan már! Csak féltékeny vagy. - nevetett fel gúnyosan.
- Rád? Igazán mélyre kéne süllyednem ahhoz, hogy rád legyek irigy. - "bájosan" rámosolyogtam, majd otthagytam, mert elkészültem a sminkemmel.
Gyorsan összepakoltam a holmimat, és már rohantam is kifelé az öltözőből. Én voltam az első, aki elkészült. Még a fiúk is odabent voltak.
- Hogy-hogy ilyen hamar elkészültél? Csak nem vársz valakit? - szólalt meg egy ismerős hang a hátam mögül. Hátrafordultam, és láttam, hogy megint fülig ér a szája. 
- Csak vártam. Már megérkezett. - mosolyogtam szélesen én is.
- Azt hiszem ezt megtiszteltetésnek veszem. - lépett mellém, s alig egy lépésnyi hely volt köztünk.
- Na, túlélted, hogy egy légtérben kellett velük maradnod? - intettem fejemmel az ajtó irányába. 
- He-he. Nehezen, de ki. - mosolyodott el féloldalasan. Te jó ég! Bele sem mertem, vagyis inkább akartam gondolni mi lehetett a téma a fiúk öltözőjében. 
- Inkább meg sem kérdezem miről beszéltetek. - forgattam meg a szemeim.
- Lehet jobb is. - nevetett fel, s közben a szemei csillogtak. És ekkor teljesen elvesztem bennük, a gyönyörű, csillogó, kék szemekben.
- Na mizu, fiatalok? - lépett ki hozzánk hirtelen Erik - Lassan indulunk. Készen álltok? - pontosan kettőnk között állt meg, így megnőtt a távolság köztünk.
- Kész vagyunk, de hova is megyünk? - néztem fel rá felvont szemöldökökkel.
- A szokásos. - mosolygott rám bizalmasan. Nos igen, régi bevett szokás, hogy a meccsek után mindig ugyanoda megyünk kajálni.
- Szuper, akkor megint degeszre eszem magam. - mosolyodtam el a sok finom étel gondolatára.
- Beavatnátok engem is? - kérdezte Stibi kissé lehangoltabb hangnemben.
- Nos, kedves Zoli. Elviszünk titeket a város legjobb éttermébe, az Aranysárkány Vendéglőbe. - veregette vállon az edzőm.
- Biztosíthatlak róla, hogy imádni fogod. - kacsintottam rá.
A többiek is lassan elkészültek és így már indulhattunk is a kedvenc éttermembe....